Lélektúrázók írták...

 

"Az első túrám nagyjából egy évvel ezelőtt volt… Ismerősöm hívott, hogy „gyere el, meglátod, jó lesz”. Én pedig elmentem. A bemutatkozó körnél már lehetett érezni, hogy azért ez nem „csak” egy túra, ez több annál…

A csend-szakaszt szkeptikusan fogadtam… majd pont itt lesz mindenki csendben, hiszen olyan jó kis csevegések alakultak ki a zarándok társak között… Aztán a megtapasztalás: igen, itt MINDENKI csendben van, mert FONTOS, hogy tudjunk elcsendesedni. Nem a saját vagy a másik szavára figyelni. A csendben lehet megtapasztalni a körülötted levő természetet. A bennünket körülvevő magasabb rendűt.

Akkor, ott, valami megszületett bennem, a csendben… megéreztem, hogy JÓ ÚTON vagyok…

Most a tizedik Lélek Túrát teljesítettem… tíz kis gyöngy, felfűzve szépen. Rajtuk a felirat, hogy éppen, hol jártunk.

Bennem pedig az egyre növekvő érzés: JÓ ÚTON VAGYOK!"

(2017. február 25-i lélektúra egyik résztvevője)

 

***

"Amint a domonkosoknál Katalin nővér szeretettel, elfogadással és bölcsességgel beszélt a Lélek vezetéséről, hirtelen átéreztem, hogyan kell hozzáállnom valójában egy több éves problémához.

  Nem voltam képes egy közeli személlyel szemben az elfogadásra, teljes megbocsátásra, és mindig úgy gondoltam, az illetőnek kell változnia ehhez. Bár ésszel felfogtam, mik az ő korlátai. és hogy az ő változására nem helyes számítani, mégis bennem volt évekig a neheztelés és bizonyos elvárás.

  Most, a múlt vasárnap összeállt a kép: ha tudom az eszemmel, melyek az ő korlátai, el kell fogadnom őt ilyennek a szívemmel is. Hirtelen úgy éreztem, lélekben átölelem hibáival együtt.

 Az eltelt napokban ez a megbékélés tölt el és most már tudom, hogy ehhez mindig ragaszkodnom kell.  A Lélek megmutatta, mi a helyes és engedte, hogy át is érezzem Katalin nővér szavai közben.

 Keresztény vagyok, de nem gyakoroltam a vallásomat.
 Kétségeim voltak, talán még mindig vannak is, de úgy érzem, hogy mióta a harmadik lélektúrán vettem részt Mártikával, és betekintést nyerhettem a bencések és domonkos rendiek életébe, elbeszélgettem a barátokkal és a nővérekkel, kezdem más szemszögből látni a dolgokat.
Talán most jutottam el addig a pontig, amikor én is meg lettem Isten által szólítva. Még egyáltalán nem vagyok biztos magamban, de úgy érzem már egy másik útra léptem. A kisgyermekek is mikor járni tanulnak, előbb botladozva,de aztán felbátorodva lépnek ki a világba. Remélem rám is ez vár.

 Köszönöm,hogy megismerkedhetek ezekkel a lehetőségekkel és megismerhettelek benneteket is."

(A 2017. február 25-i lélektúra egy résztvevője)

 

A budakeszi keresztút kápolnájában az egyik domonkos nővér vezetésével

0.061 mp